Polgár Alapítvány az Esélyekért

A legszegényebbek magukon segítenek, de valaki bizalmat előlegez nekik. A bank koldusoknak is hitelez, mégis mindenki visszafizeti. A bangladesi "szegények bankjának" sikerére itthon is felfigyeltek. Több üzletember, civil szervezet és Dobrev Klára is azt vizsgálja, átültethető-e magyar viszonyokra a Grameen.

"Eddig csak egy éhes száj volt a családja számára, akit leginkább meg kellett volna ölni. Most pedig egy intézmény rábízott egy összeget." A huszonéves nő nem okozott csalódást: visszafizette a hitelt, aztán a következőt is.

A Muhammed Yunus-féle bangladesi "szegények bankja" világszerte nincstelenek millióinak az életét változtatta meg. A 2006-ban Nobel-békedíjat nyert közgazdász Banker to the Poor című könyvében számol be a modell sikeréről. A hetvenes évek kísérletezései után 1983-ban megalakult Grameen Bank a legszegényebbeknek nyújt hitelt - fedezet és garancia nélkül. Azok juthatnak kisebb összegekhez, akiknek vannak vállalkozói ötleteik, de a hagyományos pénzügyi rendszer keretein belül sose kapnának hitelt. Van, aki varrógépet vásárol, van, aki autóba vagy állatokba fektet. Az összeget egy éven belül kell visszafizetniük, a kamat húszszázalékos, a részleteket hetente szedik be a bank munkatársai. A visszafizetési ráta megdöbbentő: 98 százalék. "Az emberek tisztában vannak vele: ez az egyedüli esélyük, hogy kitörjenek a szegénységből" - indokolja az alapító. Yunus szerint még sosem kellett a rendőrséghez fordulniuk, sosem lett bírósági ügy vissza nem fizetés miatt: "ennek a banknak a bizalomra kell épülnie". A jelenlegi pénzügyi válság apropóján a Human Rights Magazine legfrissebb számában a közgazdász arról számol be, hogy a legszegényebbeknek hitelező Grameent, ahol "bankár és adósa egymás szemébe néz", most semmi sem fenyegeti. A Der Spiegelnek ezt azzal is indokolja, hogy a Grameen nem szakadt el a valós gazdasági viszonyoktól: "Ha egy kétszáz dolláros hitelt helyezünk ki, akkor abból valahol valaki tehenet vesz."

A Grameennél minden fordítva működik: a bankot nem az emberek keresik fel, hanem az megy házhoz. A speciális képzést kapó munkatárs - egy személyben banktisztviselő és szociális munkás - kerékpáron járja be a területét, és felméri, mire van szükségük az embereknek. Nincs hitelbírálat, hitelszerződés és értékbecslés, a bank egyszerűen átutalja a pénzt a gyakran analfabéta igénylőknek.

A Grameen Bank megalakulása óta közel hétmilliárd dollár hitelt nyújtott, Bangladesben 7,5 millió adósa van. Habár a mikrofinanszírozással kezdetben civil szervezetek foglalkoztak, ma már világszerte egyre több kereskedelmi banknak éri meg ez a tevékenység.

Gyakorlati feminizmus

Bár Yunus nem használja a pszichológia nyelvét, kőkeményen él az eszközeivel: a módszer csoportnyomáson, kompetitív és kooperatív technikákon alapszik. Öt ember alakíthat egy csoportot; előbb ketten jutnak hitelhez, ha viszszafizették, a többiek is esélyt kapnak. "Morális felelősséggel tartoznak egymásért; ha egy tag bajba kerül, többnyire segítenek neki" - írja Yunus. Sőt, általában már akkor kisegítik egymást, mielőtt a baj bekövetkezne; ha a csoporttagoknak sincs elég pénzük, más csoportoktól kérhetnek átmeneti segítséget. Ha ugyanis egyvalaki bukik, magával rántja a többit, és a tagok évekig nem kaphatnak újabb hitelt. A hitelhez jutók 16 pontos vállalást fogadnak el: eszerint latrinát építenek házuk mellé, tisztaságot tartanak, a gyerekeket iskoláztatják, nem engedik a gyermekházasságot, és segítenek más Grameen-tagokon.

Yunus szerint a siker zálogát a nők jelentik. A Grameen hitelfelvevőinek kezdetben 50, ma már 97 százaléka nő. Az alapító könyvében számos tanulmányt idéz, amelyek egyértelműen alátámasztják, hogy a szegény nőknek adott pénzek gyorsabb és mélyrehatóbb változásokat hoznak, mintha a férfiakra bíznák a kölcsönt. 'k ugyanis az extra bevételt magukra, míg a nők elsősorban a gyermekekre, másodsorban a háztartásra fordítják. Ha csökkenteni akarjuk a szegénységet, és megfelelő munkalehetőségeket akarunk teremteni, ezt Yunus szerint a nőkön keresztül érhetjük el. Kezdetben nem volt egyszerű: egy tisztességes muzulmán nő Bangladesben még az utcán is alig mutatkozhat, pénzhez nemigen nyúl, bankszámlája nincs, a család eltartását férjére hagyja. A Grameennek sikerült feje tetejére állítania a rendszert. A nők helyzetbe hozásával nemcsak önbizalmuk nőtt és pénztárcájuk hízott, de kevesebb gyermeket is vállaltak. A család életszínvonala viszont lényegesen javult, és a gyerekek befejezték iskoláikat.

Yunus szembefordult számos hagyományos, a szegényekkel kapcsolatos sztereotípiával is. Úgy véli például, hogy a szegényeknek nem képzésekre és különféle ismeretek és képességek elsajátítására van szükségük, mert már mindent tudnak. "Ha minden emberi lényt, még a mezítlábas utcai koldust is potenciális vállalkozónak tekintjük, akkor egy olyan gazdasági rendszert tudunk felépíteni, amely mindenkinek lehetővé teszi, hogy kiaknázhassa gazdasági képességeit."

A bangladesi modellt a világ számos országában átvették, és Yunus állítása szerint sikeresen működtetik olyan, a bangladesitől gyökeresen eltérő kultúrájú országokban is, mint az Egyesült Államok vagy Lengyelország. Magyarországon több civil szervezetben, bankárban és magánszemélyben is felmerült: vajon mérsékelni lehetne-e a hazai szegénységet az itthoni "szegények bankjával"?

Járt utat a járatlanért

Magyarországon "mikrohitelezés" alatt a kisvállalatoknak nyújtott, kedvező kamatozású hiteleket szokás érteni; e szolgáltatások elérhetetlenek a szegényeknek. A mikrofinanszírozás a világban épp a legrosszabb jövedelmű rétegeknek nyújtott támogatást jelenti. Kérdés persze, hogy szükségük van-e erre a legszegényebb magyaroknak? Jó-e, ha pénz kerül a rendszerbe, valóban átrendezi-e a viszonyokat, és ha igen, pozitívan-e? Nem arra szolgál-e, hogy elaltassa a szegényeket, akik valamivel jobban élnek majd, és legalább nem lázadnak a rendszer ellen?

Habár a szegénybank nem az uzsora ellenében jönne létre, sokan mégis az egyre több pénzre és hatalomra szert tévő uzsorások kiszorítását remélik tőle (az uzsoráról lásd múlt heti cikkünket: Fizetsz, amíg élsz). És hogy működne a gyakorlatban? Mi van, ha a hitelből az uzsorásokat fizetik ki a szegények (a romák)? Vagy kifizeti-e valaki a hitelfelvétel előtt az uzsorást helyettük? Mi van, ha a szegények a hitelből csak eddigi adósságaikat törlesztik?

A bangladesiekkel ellentétben a hazai szegények többféle hitelhez is juthatnak. A rendszerváltás előtti OTP-hitelek mellett a cigánytelepeken élők többsége manapság a Provident Zrt. felháborítóan magas kamatú pénzeit nyögi; hitelt kaptak házuk felújítására, és személyi kölcsönhöz is juthattak, hogy autót vagy drágább háztartási eszközt vegyenek. Fontos különbség az is, hogy Ázsiában, ahol a Grameen a legsikeresebb, nincs szociális védőháló; nincs nyugdíj, társadalombiztosítás, gyes, családi pótlék. Az ottani szegények kizárólag a Grameenre vannak utalva - érthető, ha a motivációjuk erős.

"Világos, hogy a magyar szociális rendszer ez ellen hat: senki sem mond le a garantált jövedelméről, csak azért, hogy bizonytalan kimenetelű vállalkozásba fogjon. A szegények bankjának semmi esélye, ha nem alakul át az adó-, tb- és szociális juttatási rendszerünk" - mondja Felcsuti Péter. A Magyar Bankszövetség elnöke magánemberként a Polgár Alapítvány kuratóriumának tagja, és a Grameen-modell elkötelezett híve. Polgár Andrással és Újlaky Andrással, két másik üzletemberrel együtt határozták el, hogy megvizsgálják, átültethető-e a gyakorlatba a bangladesi modell. Felcsuti szerint míg a Raiffeisenben egy tisztviselő csak a hitelfelvételkor, majd a törlesztéskor találkozik a klienssel, a csoportos hitelezésnél a kölcsön a közösségépítésnek és a szegénységből való kiemelkedésnek az eszköze, amit erős szociális mentorálással lehet elérni. Az előkészítő projektnek legalább három évig kell futnia, hogy kiderüljön: működik-e a módszer Magyarországon.

A Polgár Alapítványt vezető Szőke Judit bizakodik, de realista. "Ha valaki vállalkozást indít, azaz kifehéríti jövedelmét, hosszú ideig csak bukik rajta. Először is fél év alatt elveszti a segélyre jogosultságot; ha több mint napi 4 órát dolgozik, bukja a gyetet. Iparűzési adót, szja-t, járulékokat kell fizetnie, lehetőleg könyvelőt tartania. És emellett persze hetente a hitelt is fizetnie kell. Felmentések, kedvezmények rendszerét kell kialakítani. Egyébként nem fog menni."

Az alapítványnak egyelőre egy átfogó kutatásra van pénze, hogy megvizsgálják, egyáltalán miből élnek, kinek tartoznak a hazai szegények, milyen megélhetési és túlélési stratégiáik vannak. Vannak-e egyáltalán ötleteik, hogy mihez kezdenének a pénzzel? És milyen ritmusban, mekkora összeget tudnának visszafizetni?

Bukjon bele más is

A csoportos hitelezéssel kapcsolatos eddigi magyar tapasztalatok rosszak. Az Autonómia Alapítvány és a Mikrohitel Rt. 2005-2007 között az Open Society Institute és a UNDP (az ENSZ Fejlesztési Ügynöksége) támogatásával bonyolított le egy mikrohitelprogramot. Ők is kiscsoportoknak adták a hitelt, ám a klienseknek (kizárólag romáknak) kezességet is kellett vállalniuk egymásért. A Békésben, Borsodban, Tolnában és Szabolcsban működő csoportok közül az egyik úgy, ahogy volt, bebukott. Itt a tagok közeli rokonok voltak, akik egy területen termesztettek és árusítottak uborkát, és a csoportvezető csődje a teljes csoportot magával rántotta. A finanszírozók végül az összes kihelyezett hitel - 44 millió forint - ötven százalékát elveszítették. Még rosszabb az arány az ügyfélszámot tekintve: a kliensek több mint hatvan százaléka nem fizette vissza a kölcsönt.

"Az első hónapok még rendben mentek, ám egy jelentősebb akadály felmerülésekor - összetört kocsi, betegség, temetés - megtorpantak a visszafizetések, és a hitelt fogyasztásra költötték. Ha például disznóval akartak foglalkozni, de nem ment az üzlet, inkább bútort vettek, vagy néhányszor bevásároltak a Tescóban" - sorolja Lukács György. Az Autonómia Alapítvány munkatársa szerint hiba volt, hogy túl nagy összeget helyeztek ki, túl hosszú időre. Az emberek általában 5-6 hónapot tudtak előre kalkulálni, és havi 10-15 ezret tudtak volna biztonsággal visszafizetni - a projektben 27 ezret kellett. Nem működött a kezesség sem, hisz ahogy egy ember nem fizetett, a többi a veszteség minimalizálása érdekében maga is kiszállt (pont ellentétesen reagáltak, mint amiről Yunus beszámol). Lukács szerint a közösségeken belüli szolidaritás és a reálisan megvalósítható üzleti ötletek hiánya sem könnyítette meg a dolgukat.

Az Autonómia a korábbi kudarcai ellenére (vagy épp amiatt) elfogadta a Dobrev Klára nevével jelzett Egészséges Településekért Alapítvány felkérését, és hamarosan egy újabb hasonló projektbe kezd, amit várhatóan a Magyar Fejlesztési Bank finanszíroz. A kezdetben Szegények Magyarországi Önsegítő Takarékpénztára, most épp Esélyek Bankja munkacímen futó elképzelés gazdasági képzés mellett ún. "visszterhes" támogatást nyújtana a szegényeknek - a Polgár Alapítvány projektjével szemben ők szociális, azaz megélhetési célokra is adnának.

"Egy éve Indiában néztük meg a Grameen működését. Egy esetleges hazai átültetéskor nagy figyelmet fordítanánk a megtakarítás ösztönzésére és az életvezetési tanácsokra" - mondja Kardos Anna. Az alapítvány vezetője nagy bukásra nem számít, mert kis összegekben, tíz-húszezer forintokban gondolkodnak, s a visszafizetés a háztartások terhelhetőségéhez idomul.

"A mikrohitelhez jutó bangladesi azonnal érzi, hogy anyagi helyzete javul, míg nálunk a jogi és gazdasági környezet miatt előbb egy nagyot zuhan az illető. Túl sok a negatív ösztönző" - mondta a Narancsnak Kállay László. A gazdasági minisztérium főosztályvezetője szerint a mikrohitelezés hazai megvalósíthatóságához lejjebb kell szállítani azokat a küszöböket, amelyeket a feketegazdaságból a fehér felé elinduló embernek kell átlépnie. "Ha elveszíti a segélyt, miközben vállalkozása még csak viszi a pénzt, könnyen belátható, hogy hamar feladja. Ezzel tulajdonképp az uzsoráshoz lökjük vissza."

A kormány középtávú munkaprogramjában szerepel a "kis összegű, fedezet nélküli hitelek nyújtásának rendszere", amelyet november végéig Bajnai Gordon tárcájának kell kidolgoznia. Az MSZP-frakció egy nyári ülésén kinyilvánította, hogy szükség van hazai szegénybankra, de a megvalósítás formáját a kormányra bízta.

Az ötlet még nagyon-nagyon messze van a megvalósulástól.

Varró Szilvia

A cikk eredeti formájában megtekinthető itt: http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17599

MAF: Hadd kezdjem egy idézettel: „Hiába fordítottak meglehetősen nagy összegeket a cigányság helyzetének javítására a rendszerváltás óta, a célokat a programok elaprózottsága miatt nem sikerült elérni-állapította meg a számvevőszék.” /Népszabadság, 2008. május 10./

Miben lesz más, mitől lesz hatékonyabb a Polgár Alapítvány az Esélyekért?

SZJ: Az alapítónak, Polgár Andrásnak az volt a kívánsága, hogy az a pénz, amit közcélokra fölajánl, Magyarországon a legnehezebb helyzetben lévő csoporthoz jusson el. A feladat tehát az volt, hogy kitaláljuk, hogy azok között a szervezeti és pénzügyi keretek között, amit az alapító meghatározott-, vagyis, hogy az elkövetkező pár évben egymilliárd forintot szán erre a célra, illetve létrehoz egy szervezetet, amely alapítvány-formában működik, hogyan tudna valós változásokat elindítani jónéhány romák által lakott településen.

MAF: Mire jutottak?

SZJ: Egy ilyen nehéz és elég ellentmondásosan megítélt probléma kezelésére több alternatíva is kínálkozik. Egyrészt az, hogy kiválasztunk egy konkrét területet - mondjuk foglalkoztatás, oktatás, egészségügy, lakhatás - és azon belül támogatunk célokat. Az oktatás például az a terület, ahol az adományozók talán a legbiztosabbnak látják a programjuk eredményességét. Van ennél zűrösebb, nehezebb terep is - amit végül mi is választottunk -, hogy komplex módon nézünk rá a magyarországi cigányok problémáira, de nemcsak arra, hanem arra is, hogy mit csinált, illetve mit akar, vagy nem akar csinálni ezen a területen az állam, az EU, a hazai civil szféra, az önkormányzatok. Tehát elhatároztuk, hogy nem függetlenítjük magunkat egyetlenegy szereplőtől, illetve folyamattól sem, ami Magyarországon most ez ügyben van. A stratégiánkban ezt így fogalmaztuk meg: Alapítványunk felelős társadalmi szereplőként stratégiai együttműködések kialakítását kezdeményezi valamennyi civil, és magán szereplővel, különösen profit orientált szervezetekkel, azokkal a magánszemélyekkel, akik jelentős tőkével rendelkeznek, hogy adományozással és egyéb módon vállaljanak aktív szerepet a szegénység, a kirekesztődés, a diszkrimináció, a társadalmi feszültségek ellen. Alapítványunk a hátrányos helyzetű, kiemelten a cigány közösségek és egyének helyzetének javítása érdekében olyan közvetítő szervezetként kíván fellépni, amely választott értékei, kialakított eszközrendszere, forrásai alapján képesnek érzi magát arra, hogy az esélyteremtés érdekében új utakat kutasson és kövessen, a fellelhető erőforrásokat egymás szolgálatába állítsa.

MAF: Milyen konkrét feladatokra gondol?

SZJ: Ha felvállaljuk például, hogy az állami szervekkel értelmes együttműködésben dolgozzunk, akkor az első lépés az, hogy minden egyes programgazdát fölkeresünk. Minden egyes minisztériumot meglátogatunk és megnézzük, hogy ők mit csinálnak. Azt lehet látni, hogy minisztériumi szinten fogalmazódnak meg a programok a romák esetében is. Nem is a romák, hanem a hátrányos helyzetűek esetében. Az alapítvány azt tudja csinálni, hogy együttműködési megállapodásokat kezdeményez ezekkel a szervezetekkel. Egyrészt azért, hogy megkapja azokat az információkat - mondjuk a múltból -, amikkel csak ők rendelkeznek.

Milyen programok voltak eddig, azok milyen hatékonysággal működtek, milyen folyamatok indultak el egy-egy területen, kik azok az emberek, akiket kiképeztek, ha megbukott egy program, miért bukott meg. Azért kell a megállapodás, hogy ezekhez az információkhoz teljes körűen és legálisan hozzájussunk. Másrészt az együttműködési megállapodásnak az is a lényege, hogy mi folyamatos visszajelzéseket adunk a terepen szerzett tapasztalatainkról és a romák igényeiről, szükségleteiről, a helyi rendszerek működéséről, anomáliáiról. Arra számítunk, hogy ezek alapján változások is történhetnek.

MAF: Sikerült már megállapodniuk az állami szervekkel?

SZJ: Egyelőre nem. Ebből látszik, hogy Bajnai Gordonnak az a többször hangoztatott kijelentése, hogy a civil szervezeteket be akarják vonni és számítanak rájuk az Eu-s programokban is, még nem élő gyakorlat.

MAF: Milyen okai lehettek az elzárkózásnak?

SZJ: Egyrészt nem is értették, hogy hogy van az, hogy egy civil szervezet egymagában bekopog és akar valamit. Gondolhatják azt is, hogy miért pont veletek kössek én együttműködési megállapodást, mikor annyi civil szervezet van. A pontos választ nem tudom. Én a programom sikeressége érdekében azt gondolom, hogy egy ilyen együttműködési megállapodás a hatékonyságot növeli. Ha másik szervezet kezdeményez egy ilyet, akkor vele is együttműködési megállapodást kell kötni. Másrészt biztos, hogy kockázatos az állami szereplők számára, ha ezáltal nagyobb betekintést engednek a szervezeteik, programjaik működésébe. Van persze sikeres együttműködésre is példa, a MEH-hel például pontokba szedtük, hogy a roma ügy területén milyen feladatok ellátásában dolgozunk együtt. Ilyen például a jogszabályok előkészítése vagy még konkrétabban a 2009-es Örömkoncert megvalósításában való együttműködés.

MAF: Az állami szervek után kik a potenciális tárgyalófelek?

SZJ: Mivel elhatároztuk, hogy 2008-ban elsősorban Borsodban és Szabolcsban dolgozunk nem elég az államot végigkilincselni, utána jönnek a helyi szereplők, a kistérségi és a helyi vezetés. Látnunk kell, hogy az általunk kiszemelt magas roma arányú települések hogyan vannak benne a kistérségi tervekben, meg kell nézni a helyi fejlesztési terveket, hogy hogyan azonosítják be és miként kezelik a romák problémáit. Miután már sok ilyet megnéztünk, az látszik, hogy nem igazán érzékenyek ezek a programok a cigányok valódi problémáira. Azaz, arra az áldatlan állapotra, hogy nincs munkájuk az embereknek, segélyezett létre vannak kárhoztatva, képzetlenek és ez csak újratermelődik. Még mindig sok gyerek nem végzi el időben az általános iskolát és sok helyen még mindig nincs elég óvodai férőhely. Másrészt ezek a tervek a helyi feszültségeket sem kezelik. Mindenütt ugyanazok a fejlesztések vannak függetlenül attól, hogy ki lakik ott. Útépítés, járdaépítés, vízbevezetés, gáz. Mindenütt ez van. Akkor is, ha olyan településre megyek, ahol 100%-ban roma a lakosság és akkor is, ha nincs egy sem.

MAF: Felkészületlenség ez, vagy politikailag kényes kérdés?

SZJ: Azt gondolják a települési önkormányzatok, hogy ez nem az ő dolguk – nem tudok mást mondani. Azt mondják, hogy ez egy társadalmi probléma, viszont amikor ilyen célú pályázatokat írnak ki - bár ilyenre nem nagyon van példa - nem ezt találják meg a sok pályázat közül. A helyi önkormányzatoknak pályázatíró cégek keresgetnek általában és tőlük nem várható el ez a fajta érzékenység.

MAF: Hol és hogyan lehet akkor mégis megkezdeni a munkát?

SZJ: A mezőcsáti kistérségben kezdtük el a munkát, ahol - hála egy másik civil szervezet korábbi projektjének - sokkal nyitottabbak a felvetéseinkre és bizalommal vannak egy kívülről jövő kezdeményezés iránt. „Szűz terepen” sokszor „ellenségnek”, állóvízbe hajított kőnek tűnünk. Az edelényi kistérség több településén is ott vagyunk.

MAF: Milyen területeken kezdte meg, illetve kezdi meg tevékenységét az Alapítvány?

SZJ: Négy fő célterületet jelöltünk ki:

1.            A leghátrányosabb helyzetű településeken élő romák életminőségének javítása.

2.            A romákkal szembeni előítélet és diszkrimináció csökkentése.

3.            Az oktatás területén a jogellenes elkülönítés elleni fellépés, illetve a cigánygyerekek és fiatalok középiskolai és felsőoktatási továbbtanulásának elősegítése.

4.            Azon kutatások és innovációk támogatása, amelyek a fenti célok megvalósítását új alapokra helyezhetik.

Konkrétabban: Az első a romák lakta települések fejlesztése, az önkormányzatok és civil szervezetek segítése, hogy alulról jövő kezdeményezésekkel kialakítsák a helyi fejlesztési programjukat és megtalálják a megfelelő, elsősorban Eu-s forrásokat a megvalósításhoz. Emellett szeretnénk a romák önbecsülését megerősíteni a kultúra, mint közvetítő eszköz segítségével. Tervezünk egy roma kulturális fesztivált Észak-Magyarországon, mely pár falunak az ehhez kapcsolt fejlesztések révén kitörést jelenthetne. Az iskolai szegregáció ellen fellépő szervezetek, illetve a középiskolai továbbtanulást segítő programok támogatása ugyancsak fontos célunk. Végül pedig a kutatások és innovációk ösztönzése. Hamarosan pilot programot indítunk el a mikrohitelezés kipróbálására, illetve elindul egy olyan kutatás, amely a telepeken élő romákra irányul.

MAF: Kik alkotják a kuratóriumot és hány munkatársa van az alapítványnak?

SZJ: A kuratórium tagjai: Király Júlia, Kóczé Angéla, Felcsuti Péter, Polgár Tamás, Virág György Egyelőre 3 főállású alkalmazottunk van, mely hamarosan ötre emelkedik. Nem a nagy apparátus a lényeg, hanem hogy mind több külsős, leginkább helyi szakértőt vonjunk be a munkába. Célunk, hogy minden egyes programunkat követően hagyjunk „magunk után” képzett szakembereket, köztük sok romát is, akik zálogai a fenntarthatóságnak.

Az interjú – „Állóvízbe dobott kő” címmel - a Magyar Adományozói Fórum 9. számú hírlevelében jelent meg, amely teljes terjedelmében megtekinthető itt:

http://www.donorsforum.hu/files/Magyar_Adomanyozoi_Forum-Hirlevel9.szam_.pdf

2008. július 19-én Tiszakeszin már második alkalommal rendezték meg a Horváth Pista emléknapot.  A helyi cigány kisebbségi önkormányzat koszorúzással egybekötött szabadtéri programját alapítványunk a rendezvény hangosításával segítette.

Horváth Pista nótaénekes Tiszakeszin született. Pályatársa, Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész is fellépett a tíz éve elhunyt énekes emlékére szervezett műsoron és megkoszorúzta Horváth Pista emléktábláját. Az Interneten sok archív videón láthatjuk az énekest, de nincs olyan felvétel, ahol a barátai, ismerősei, családtagjai beszélnének róla.  A visszaemlékezésről alapítványunk támogatásával készült egy kisfilm, amely megtekinthető az alábbi linkre kattintva: http://index.hu/video/2008/08/25/tiz_eve_halott_a_magyarnota_kiralya/

Alapítványunk szervezésében 2008. augusztus utolsó hétvégéjén járt Szalonnán a Vándormozi, ahol nagy érdeklődéssel fogadták a csapatot és a programot! Köszönjük a helyiek, különösen Horváth Zsolt és Lakatos Csaba közreműködését, segítségét! A Szalonnán készült filmet honlapunkon www.polgaralapitvany.hu lehet megtekinteni.

A Vándormoziról általában elmondható, hogy a Fény-Árnyék Művészeti Egyesület közösségépítő programja már egy évtizede járja az országot. A hajdani vándorcirkuszokhoz hasonlóan megérkezve a falu szélére kidobolják az esti filmvetítést, majd napközben programokat (zenélés, közös főzés, zsonglőreszközök készítése, gyöngyfűzés, arcfestés, ügyességi játékok) szerveznek a gyerekeknek és fiataloknak. Este két fa közé vagy a focipálya kapujába felhúzott vásznon nézik a helyiek a cigányokról készített dokumentumfilmeket és nagyfilmeket (például Tony Gatlif Latcho Drom, Emir Kusturica Cigányok ideje). A legnagyobb hatást majd minden esetben a nap során helyben rögzített képek visszajátszása váltja ki!

Egy kutatási ösztöndíjasunk a cigánytelepeken élők mentalitásvizsgálatát végzi. A kutatás hasznos és nem várt eredményekkel is kecsegtet, mindenekelőtt a gondolati sémák, a hozzáállás és az elmaradottság okainak tekintetében. Jelenleg az interjúk felvétele folyik Barcs, Edelény, Hosszúhetény, Kutas, Pálmajor, Sajókaza, Szin, Tornanádaska településeken.

Négy ösztöndíjasunk részvételen alapuló kutatást és fejlesztést folytat a Mezőcsáti Kistérség 5 olyan településén, amelyekben a legmagasabb a romák aránya. A fejlesztés célja, hogy Ároktőn, Igricin, Mezőcsáton, Tiszakeszin és Tiszatarjánon a helyi lakosság érdekeltté és motiváltabbá váljon a helyi döntések meghozatalában és végrehajtásában. Eddig közel 60 interjú készült a helyiekkel, valamint megvalósult vagy kidolgozás alatt áll 10 projektötlet, továbbá szakmai támogatásunkkal 3 pályázat került benyújtásra. Kedvező fogadtatásra talált kezdeményezésünk, a nyári sakkoktatás. Több mint 60 gyerek tanult meg sakkozni, vagy vált partiképessé a haladó csoportban.