2009.04.21.
12:36

Írta: az Alapítvány munkatársai

2008 évi közhasznú tevékenységünk rövid tartalmi beszámolója

A Polgár Alapítvány az Esélyekért magánalapítvány 2007. évben alakult. Az Alapítvány létrehozásának célja a hátrányos helyzetű csoportok, kiemelten a magyarországi cigányok társadalmi integrációjának elősegítése, komplex oktatási, foglalkoztatási, művészeti, egészségügyi és szociális programok elindításával, illetve ilyen programokhoz való csatlakozással.

Ezen cél megvalósításának érdekében 2008-ban az alábbi programok megvalósítását támogattuk:

• Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány kiépített és működtet egy antidiszkriminációs jelzőrendszert, többek között az ingyenesen hívható 06-80-204-894 zöldszámra - a cigány gyerekeket ért iskolai sérelmekkel kapcsolatban – érkezett lakossági bejelentések alapján. A „Zenével a szegregáció ellen” című projektjében elkészült egy video klip és ebből egy a társadalmi célú hirdetésként vetítendő 30 másodperces spot, melyek megtekinthetőek a honlapunkon. A harmadik projekt „Az állami gondoskodásban élő roma gyermekek fogyatékossá minősítésének vizsgálata” szakmai előkészítés alatt áll. Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 4.789.000 forint.
• Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet "Jöjjetek és Lássátok" Országjáró körút az iskolai szegregáció ellen elnevezésű projektjéhez is hozzájárultunk, melynek keretében 24 olyan településre látogattak el roma és nem roma aktivisták, ahol a feltételezéseik szerint hátrányos megkülönböztetés éri a cigány gyerekeket. Azt, hogy mely községekben, városokban vizsgálódtak a program iránt elkötelezett emberek a Havas Gábor és Liskó Ilona iskolai szegregációt feltérképező tanulmánya alapján állították össze, mivel a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy körülbelül 900 olyan általános iskola van ma Magyarországon, amely valamiképp hátrányos gyakorlatot folytat, például az iskolán belül elkülöníti a roma gyerekeket, esetleg külön cigányiskolát működtet. Alapítványunk az országjáró körút nyolc állomásának költségeit finanszírozta, így Baja, Békéscsaba, Egyházasharaszti, Fadd, Geszt, Győr, Komló, Makó lakóit segítségünkkel kereshették fel a szervezet képviselői. A program internetes elérhetősége: www.jrpsz.hu Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 4.000.000 forint.
• Rom Som Alapítvány "Együtt értünk közösen" című projektjét is támogattuk, melynek célja a Csereháton élő cigány lakosok szolgálata, életkörülményeinek javítása.. Elsősorban Alsóvadász, Homrogd, Lak, Selyeb, Szakácsi, Tomor községekben élő cigány közösségekkel, helyi vezetőkkel, aktív cigány lakosokkal működött együtt a Kedvezményezett. Az általa működtetett közösségi ház a térség egyetlen olyan színtere, ahol a romák internetezhetnek, adminisztrációs segítséget kérhetnek például a különféle hatóságoknak benyújtandó kérelmek, kérvények megírásához, továbbá a digitális középiskolába járók itt készítik el az interneten kapott házi feladatukat. A közösségi ház működési költségein túl támogattuk a HEFOP tanoda programban résztvevő gyerekek étkezését és útiköltségét, valamint a HEFOP 2.3.1 azaz a hátrányos helyzetű emberek alternatív munkaerő-piaci képzésére és foglalkoztatására vonatkozó projekt indikátorainak teljesítését azzal, hogy lehetőséget adtunk a foglalkoztatottak munkába állásával kapcsolatos költségek Alapítványunk felé történő elszámolására. Az Alapítvány internetes elérhetősége: www.romsom.hu Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 2.000.000 forint.
• Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Kht. informatikai fejlesztéshez is hozzájárultunk. A Rádió C műsorait cigányok készítik cigányoknak és nem cigányoknak közszolgálati elvek szerint. A Rádió C, mint közösségi rádió, a romák életében nagy szerepet játszó interaktivitást, személyességet állítja megszólalásainak középpontjába. A Rádió C Budapesten és vonzáskörzetében fogható (FM 88.8), valamint az interneten is elérhető: www.radioc.hu Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 790.000 forint.
• Roma Polgárjogi Alapítvány hátrányos helyzetű kistérségek 20 kiválasztott településén végzett helyzetelemzést, igényfelmérést, majd 5 településen komplex, elsősorban foglalkoztatási projektek tervezése, pályázatírás volt a támogatott feladat. A Roma Polgárjogi Alapítvány internetes elérhetősége: rpa.ingyenweb.hu Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 3.500.000 forint.
• Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) megvalósította a Rajtő táborát. A gyerekek az ország több pontjáról, tizenegy településről (Alsószentmárton, Berettyóújfalu, Budapest, Csörög, Kaposvár, Kecskemét, Kerepes, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sajókaza) összesen 67-en érkeztek a Balatonmáriafürdői táborba. A diákok fele a Rajtkő Programban (lényege: jó nevű, érettségit adó középiskolákba próbálják bejuttatni a fiatalokat, és érettségiig nyomon is követik tanulmányaikat) résztvevő 8. osztályos roma tanuló, másik fele pedig leendő rajtkős diák volt a CFCF szegregációs pereinek eredményeként integrált cigány iskolák tanulói közül. A CFCF internetes elérhetősége: www.cfcf.hu Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 785.000 forint.
• Európai-Magyar Jogszociológiai Oktatási és Kutatási Alapítvány Roma Oktatási Kutatási Projekt - "Roma Jogklinika" projektjét is támogattuk. A program különböző egyetemek hallgatónak (közgazdászok, jogászok, szociológusok) közös kurzust szervez a jogi és közgazdasági szakkollégiumok (a Bibó és a Rajk), valamint az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködésében. Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 1.868.000 forint.
• Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány a SzGyEP a Gyerekszegénység Elleni Nemzeti Program részeként – annak első alkalmazási kísérleteként – indult. A program, egyik prioritása a szülők foglalkoztatottságának növelése. A szécsényi kistérség lehetőségeinek részletes felmérése után, országos és nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével arra a következtetésre jutott a Kedvezményezett, hogy az ország egész gazdaságának pozitív irányú elmozdulása nélkül nagyon korlátozottak a tartós munkahelyteremtés „hagyományos”, piacorientált növelésének esélyei. Megfogalmazták annak a jelentőségét, hogy fontos egy olyan érdekközösséget, azaz egy szociális szövetkezetet létrehozni, amelyik munkalehetőséget és új együttműködési modell kialakulását teszi lehetővé. Támogatásunkból az alapítvány a szövetkezet alapító okiratának kidolgozását, a hozzá tartozó szövetkezeti egyeztetések lebonyolítását és öt üzletit terv kidolgozását valósítja meg. Az alapítvány internetes elérhetősége: www.deakanddeak.hu/alapitvany.php?p=hapn Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 300.000 forint.
• Demokratikus Roma Szervezet az alsóvadászi roma telep közel 100 felújítandó háza közül 16 lakás rendbetételének, minimális felújításának koordinálására kapott támogatást. A programba bevonandó házak kiválasztását demokratikus eljárással a helyi közösség végezte rászorultsági alapon, Alapítványunk pedig építőipari cégek bevonásával új- illetve használt építőipari anyagok (cserép, pala, fenyő fűrészáru, stb), adományok gyűjtését, szakemberek (ácsok, kőművesek) megbízását, egyéb szervezési feladatok ellátását vállalta a programban. Támogatásként 2008-ban kifizetett összeg: 95.000 forint.
 

Alapítványunk az alábbi kutatásokat és innovációkat támogatta 2008-ban:

• Alapítványuk ösztöndíjjal finanszírozza egy fiatal jogász kutatási tevékenységét, melynek témája "A cigány diákok jogérvényesítésének sajátosságai - különös tekintettel a közoktatás területén fellépő diszkrimináció elleni, közérdekű személyiségi jogi perekre". Ösztöndíjként 2008-ban kifizetett összeg: 2.025.000 forint.
• Egy másik ösztöndíjunk a telepen élő cigány közösségek többségi társadalomhoz, a helyi közösséghez fűződő kapcsolatainak, viszonyának kutatásához járul hozzá. A támogatott kutatás szegregált cigánytelep empirikus vizsgálatával a roma kultúra- élethelyzet- figyelembevételével azokat a mentális tartalmakat elemzi, amelyek a cigány közösségnek a többségi társadalomhoz való viszonyát alakítják. A kutatás célja az előítéletek, integrációs gátak megismerése, illetve a megfelelő megközelítés és valódi integrációt elősegítő módszerek felismerése. Ösztöndíjként 2008-ban kifizetett összeg: 765.000 forint.
• Két ösztöndíjasunk segítségével újraindítottuk a Gödöllői Szent István Egyetem Környezet-és Tájgazdálkodási Intézete által 2006-ban végzett részvételi akciókutatást a Mezőcsáti kistérség 5 településén (Ároktő, Igrici, Mezőcsát, Tiszakeszi, Tiszatarján). Alapítványunk kiemelten a romákra fókuszál a vidékfejlesztést célzó, részvételen alapuló tervezési-kutatási folyamatban. A hátrányos helyzetűek életminőségének javítása érdekében a kutatás olyan módszereket és technikákat alkalmaz, melynek eredményként a települések társadalmi-gazdasági körülményeiről, erőforrásairól komplex elemzés készül, illetve a helyi lakosság érdekeltté és motiváltabbá válik arra, hogy bekapcsolódjon a helyi döntések meghozatalába és végrehajtásába. Eszközök: kérdőívezés, interjúzás, lakossági fórumok, közösségi programok, akciók szervezése, projektgenerálás, pályázat készítés és menedzselés, képzések, szükség esetén önerő és áthidaló hitel nyújtása. Ösztöndíjként 2008-ban kifizetett összeg: 2.310.000 forint.
• Ároktői foglalkoztatási projekt előkészítéseként egy helyi, roma ösztöndíjasunk a település gyógynövénytermesztési-, feldolgozási- és értékesítési lehetőségeit méri fel. Továbbá vizsgálja a lakosság élelmiszer fogyasztási/vásárlási szokásait. Ösztöndíjként 2008-ban kifizetett összeg: 90.000 forint.
• Egy másik - szintén ároktői, roma ösztöndíjasunk - a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációját támogatandó TÁMOP pályázat előkészítésében dolgozik (szükségletfelmérést végez a fiatalok körében, valamint részt vesz a mezőcsáti kistérségben a tehetségpont kialakításának előkészítésében). Ösztöndíjként 2008-ban kifizetett összeg: 180.000 forint.
• Mikrohitelezéssel kapcsolatos kutatásunk célja a Grameen-modell hazai adaptációjának előkészítése. A hazai sajátosságok figyelembevételével számunkra – kismértékű változtatások után – a Grameen-modell tűnik a legalkalmasabbnak a mélyszegénységben élők vállalkozásainak támogatására. Vonzó a modellben, hogy ez csoport-nyomáson alapul, de kölcsönös pénzügyi visszafizetési felelősséget nem tartalmaz, ugyanis a kölcsönös felelősségű modell már korábban kipróbálásra került, sajnos nem sok sikerrel. A Grameen-modell kifinomult csoportos nyomásgyakorlási technológiája optimális átmenetet jelent az egyéni modell és a teljes, kölcsönös anyagi felelősség között. A konkrét részleteket azonban nyilvánvalóan érdemes a helyi viszonyokra adaptálni, így a kutatás az alábbi kérdéseket vizsgálja:
o hogyan módosíthatja a Magyarországon kialakított segélyezési rendszer a célcsoport vállalkozási ötleteinek kivitelezését, azok sikerességét,
o a bürokratikus kötelezettségek és a hitelfelvevők pénzügyi írástudatlansága közötti feszültség miként oldható fel (ezen a téren az a tapasztalat, hogy – a Grameen-modelltől eltérően – szükség van könyvelési-, adózási- és jogi háttértámogatásra valamint képzésre),
o hazánkban a célcsoport jelentős része önerőből már nem tud kikerülni az adósságcsapdából, hiszen eleve eladósodott (uzsorakölcsönöket törleszt).
A kutatás tehát arra kíván választ adni, hogy a Grameen-modell mennyiben alkalmas a magyarországi, mélyszegénységben élő rétegek, csoportok, közösségek helyzetén segíteni, a célcsoport tagjaiban mekkora nyitottság mutatkozik egy ilyen lehetőséggel élni annak esetleges bevezetésekor, a településen és környékén mik azok az életképes tevékenységek, melyekre egy vállalkozási típusú hitel haszonnal fordítható, illetve mik azok a kockázatok, melyekkel számolni kell egy-egy területen, hogy negatívan befolyásolják az eredeti hatékonyságát. Az előkészítő szakaszba bevontuk a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetét, valamint a számos neves szociológus, antropológus kutató mellett egy külsős szakértőnk felvette a kapcsolatot a Grameen Bank munkatársaival, hogy az eredeti modell kézikönyvét és más fontos információkat megszerezhessen. Megbízási díjként 2008-ban kifizetett összeg: 300.000 forint, továbbá 3.000.000 forint előleg.

Rendezvények támogatása, illetve szervezése:

• a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium két hátrányos helyzetű diákjának lehetősége nyílt arra, hogy egy négy éves ösztöndíj keretében az University of Texas amerikai egyetemen tanuljon. Tanulmányaik megkezdésének előfeltétele azonban az volt, hogy októberben letegyék a SAT angol nyelvű érettségi vizsgát. A fiatalok - nemzetközi önkéntes munkájuk kapcsolatrendszerén keresztül - már önállóan megszerezték a szállás, étkezés, vízum költségét, a kinti megélhetésük érdekében pedig diákmunkát vállaltak, azonban a két repülőjegy árának előteremtéséhez kénytelenek voltak segítséget kérni. Mivel egyéni kérelmeket nem tudunk támogatni, arra vállalkoztunk, hogy pár nap alatt egy olyan rendezvényt szervezünk számukra, ahol elő lehet teremteni a szükséges 420.000,- forintot. A rendezvényt a Tűzraktér Egyesület Hegedű utcai kulturális központjában tartottuk. A támogatói esten mindennemű költségtérítést mellőzve adott sikeres koncertet a ClubEra, a Romano Drom, Balogh Kálmán, a Técsői Banda, és a Nomada zenekarok. A rendezvényen közel 200 fő vett részt, adományaikból összesen 284.000 forint gyűlt össze, valamint a koncert után további 46.000 forint érkezett bankszámlaszámunkra. A fennmaradó 105.000 forintot, illetve a rendezvény közvetett költségeit Alapítványunk állta. Médiatámogatóink voltak: Rádió C, Klub Rádió, Tilos Rádió, romapage.hu, romnet.hu, romaklub.hu, romaweb.hu, dalok.hu. A Gandhi Közalapítványi Gimnázium internetes elérhetősége: gandhi.dravanet.hu
• 2008-ban Tiszakeszin már második alkalommal rendezték meg a „Horváth Pista Emléknapot”. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat koszorúzással egybekötött szabadtéri programját Alapítványunk 75.000 forinttal, azaz a rendezvény hangosításával segítette. Az interneten sok archív videón láthatjuk az énekest, de nincs olyan felvétel, ahol a barátai, ismerősei, családtagjai beszélnének róla. A visszaemlékezésről támogatásunk segítségével készült egy kisfilm, amely megtekinthető az alábbi linkre kattintva: http://index.hu/video/2008/08/25/tiz_eve_halott_a_magyarnota_kiralya/
• 2008. augusztus 2-án az Ároktői falunapon a sakk népszerűsítése érdekében sakk szimultán vezetésével bíztunk meg egy sakkedzőt.
• Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány bonyolításában, Bódis Kriszta második alkalommal szervezett nyári tábort Hétesen, egy Ózdhoz közeli romatelepen. Az augusztus 20-27-ig tartó program közel nyolcvan családot és kétszáz gyereket érintett. Az alkotócsoportok pedagógiai és pszichológiai módszertannal ötvözötten működtek, indult festő- (roma képzőművészekkel); tánc/ének-, sport-, kézműves-, filmes/színjátszó- (saját élmények feldolgozása, megjelenítése, történetmondás, forgatási és vágási alapok), dokumentáló- (újság, napló, dokumentumfilm) csoport. A kamatmentes hitel mellett támogatásunkkal az ároktői hastáncos lányok műsorát és táncoktatását kapták a tábor résztvevői ajándékba, melynek értéke 80.000 forint volt.
• Alapítványunk felkérésére 2008. augusztus utolsó hétvégéjén járt Szalonnán a Vándormozi, ahol nagy érdeklődéssel fogadták a csapatot és a programot! A Fény-Árnyék Művészeti Egyesület közösségépítő programja már egy évtizede járja az országot azzal a céllal, hogy a roma és a nem roma társadalom közötti kommunikációt - a művészet eszközeivel – megteremtse, illetve a romákkal kapcsolatos előítéleteket csökkentse. A Vándormozi csapata (operatőr, szociológus, zsonglőr, kézműves stb.) két napig különféle programokkal mozgósítja a falu lakosságát. A hajdani vándorcirkuszokhoz hasonlóan megérkezve a falu szélére kidobolják az esti filmvetítést, majd napközben programokat (zenélés, közös főzés, zsonglőreszközök készítése, gyöngyfűzés, arcfestés, ügyességi játékok) szerveznek a gyerekeknek és fiataloknak. Este két fa közé vagy a focipálya kapujába felhúzott vásznon nézik a helyiek a cigányokról készített dokumentumfilmeket és nagyfilmeket (például Tony Gatlif Latcho Drom, Emir Kusturica Cigányok ideje). A legnagyobb hatást majd minden esetben a nap során helyben rögzített képek visszajátszása váltja ki. A Szalonnán készült filmet honlapunkon, www.polgaralapitvany.hu lehet megtekinteni.
• A Kalyi Jag együttes Lángoló Tűz című jubileumi koncertjét azzal támogattuk, hogy 201.000 forintért 67 darab belépőjegyet vásároltunk, amivel megajándékoztuk az emődi- és a bükkaranyosi cigány ifjúsági klub tagjait és finanszíroztuk a fiatalok Budapestre történő utazását. Továbbá a Dr. Ambédkar gimnáziumból 9 fiatalt hívtunk meg a rendezvényre.
• Az Ároktői Roma Érdekvédelmi és Kulturális Egyesület szervezésében az Ároktői Hagyományőrző Nap megrendezését azzal támogattuk, hogy segítséget nyújtottunk egy pályázat megírásában és 90.000 forinttal kiegészítettük az elnyert forrást. Ennek köszönhetően a falunapon színházi előadás is volt, a Romano Tearto: Átok és Szerelem című darabja.

Egyéb programok:
• A Borsod megyei Alsóvadászon kalákás lakás felújítási programot indítottunk kísérleti jelleggel. A programnak részben a közösség fejlesztése, a helyi cigánytelep aktivitásának felélesztése, másrészt pedig a romák lakta házak részleges felújításával jobb életkörülmények biztosítása volt a célja. Az állagmegóvást önkéntes munkával a lakosok maguk végezték el kalákába szerveződve. Alapítványunk - a házak felmérését követően - építőipari támogatót keresett és talált a Market Építő Zrt.-ben, aki 1.696.265 forint értékű természetbeli adománnyal (faáru, tetőléc, kúpcserép, cserép, pala stb) fedezte a nyersanyagszükségletet. A helyieket a felújítás során a perkupai Bódvavölgyi Cigányok és Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezetének építőipari szakemberei (ács, kőműves) segítette, a munkálatokat pedig az alsóvadászi Demokratikus Roma Szervezet koordinálta. A projekt modellértékű, az eredményeket és a tapasztalatokat a döntéshozók felé kommunikáljuk.
• Helyi kezdeményezésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodász településen szakmai fejlesztő tevékenység keretében erőforrás felmérést-, helyzetelemzést-, illetve projektgenerálást-, valamint a felmerült ötletek, igények létjogosultságának vizsgálatát végeztük el 2008-ban 100.000 forintos szakértői díj mellett.
• Szakértői közreműködés révén a Borsod megyei Igricin közösségi kertészeti projekt kidolgozásában veszünk részt. Ennek keretében falugyűléseket, vállalkozásindító képzést, szociális szövetkezet létrehozását tervezzük.
• A nyíregyházi színház a Summa Artium Kht. által támogatott projektjének keretében a Szabolcs megyei leghátrányosabb helyzetű, elsősorban roma diákoknak ingyenesen biztosít lehetőséget előadáson való részvételre. Alapítványunk szakmai segítséget nyújtott a program előkészítésében: elemeztük a megyei középiskolákat és kiválasztottuk a legtöbb hátrányos helyzetű diákot oktató intézményeket, felvettük velük a kapcsolatot, előkészítettük a színházzal történő együttműködést.
• Alapítványunk kerekasztal egyeztetést indított a roma gyerekek fogyatékossá minősítésének témájában. Célunk, hogy szakértők segítségével körüljárjuk az SNI-vé (sajátos nevelési igényűvé) nyilvánítás jogi és pedagógiai kérdéseit és közösen lépjünk fel az indokolatlan fogyatékossá minősítés ellen.

Alapítványunk új támogatási formája a roma programokra adott kamat- és egyéb banki költség mentes áthidaló hitelek. Az ügyletben Alapítványunk a hitel elbírálójaként és koordinátoraként, a Summa Artium Kht. a hitel fedezetét nyújtó szervként, a Raiffeisen Bank Zrt. pedig a hitel pénzügyi lebonyolítójaként került bevonásra. Ebben a támogatási formában az alábbi programok részesültek:

• Amrita OBK Egyesület HEFOP táborozási programja, az egyesület internetes elérhetősége: www.amritaobk.hu
• Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális és Oktatási Egyesület, azaz a BHIM RAO Egyesület HEFOP táborozási programja és a HEFOP 2.2.1 "Szociális szakemberek képzése" projektje, mely a Cserehát térségben lévő 25 szociális szakember képzésére irányult. Az egyesület internetes elérhetősége: bhimrao.hu
• Cigánytábor az Égbe Megy Hagyományőrző Egyesület szervezésében a hitel segítségével utazhatott el a Parno Graszt együttes egy indiai világzenei fesztiválra (Rajasthani Folk Festival), az együttes internetes elérhetősége: www.parnograszt.hu
• Dzsaj Bhím Közösség által fenntartott Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola és Felnőttoktatási Általános Iskola működéséhez való hozzájárulás, ahol a 2008-2009-es tanévben a sajókazai székhely mellett ózdi és hegymegi telephelyeken is folyik a több mint 200 diák tanítása. A közösség internetes elérhetősége: www.dzsajbhim.hu/
• Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány Ózd Hétes telepi roma alkotótábora.
• Jászsági Roma Polgárjogi Egyesület HEFOP 2.1.9 tanoda programja, az egyesület internetes elérhetősége: www.jrpsz.hu
• Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Szakiskola működéséhez való hozzájárulás, ahol a 2008-2009-es tanévben a tomori székhelyen 100 fiatal szakoktatása folyik.
• Marosmenti Cigányok Integrációját Segítők Szövetsége (MARCISZ) HEFOP 2.1.9 tanoda programja.
• Roméro Egyesület TÁMOP pályázatának elindítása a „Második esély komplex munkaerőpiaci reintegrációs program a Mezőcsáti kistérségben” címmel. A program átfogó céljai közé tartozik a munkanélküliség csökkentésén túl a társadalmi szolidaritás és a roma lakosság elfogadottságának növelése, a program által érintett településeken, valamint a Mezőcsáti kistérséghez tartozó településeken, a hátrányos helyzetű, roma és velük azonos élethelyzetben lévő nem roma munkanélküliek társadalmi reintegrációját segítő képzés és foglalkoztatás elősegítése.

Együttműködési megállapodásokban vállaltuk:

• Miniszterelnöki Hivatal: a közjogi munkacsoport szakértői támogatása, a nyelvi jogok gyakorlását elősegítő feladatok végrehajtásában közreműködés;
• Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Koordinációs Irányító Hatóság LHH Fejlesztési Programiroda: kistérségi tervezőmunka szakértői támogatása;
• Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport: „Semmit róluk nélkülük – Részvételi Fejlesztés a Mezőcsáti Kistérségben” projekt hatékony megvalósítása;
• Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Kht.: műsorok készítése;
• Tilos Kulturális Alapítvány diszkrimináció elleni küzdelemben lépések összehangolása,
• Európai-Magyar Jogszociológiai Oktatási és Kutatási Alapítvány: "Roma Jogklinika" projektjének hatékony megvalósítása.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://polgaralapitvany.blog.hu/api/trackback/id/tr691077842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.