2008.11.06.
16:22

Írta: polgaralapitvany

Anyagi támogatásunkkal megvalósult, vagy jelenleg is megvalósítás alatt álló programok

A Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány gondozásában elkészült egy video klip és ebből egy a társadalmi célú hirdetésként vetítendő 30 másodperces spot. A szám előadója: Csonka Andreas, a Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány munkatársa. Az ingyenesen hívható 06-80-204-894 zöldszámon fogadják a cigány gyerekeket ért iskolai sérelmekkel kapcsolatos bejelentéseket.


A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet a "Jöjjetek és Lássátok" országjáró körútja az alapítvány támogatásával 8 olyan települést (Baja, Békéscsaba, Egyházasharaszti, Fadd, Geszt, Győr, Komló, Makó) érintett, ahol szegregáltan tanulnak a cigány gyerekek. Jelenleg folyik - szakaemberek közreműködésével - a projekt értékelése. A program internetes elérhetősége: www.jrpsz.hu


Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) megvalósította a Rajtő táborát. A gyerekek az ország több pontjáról, tizenegy településről (Alsószentmárton, Berettyóújfalu, Budapest, Csörög, Kaposvár, Kecskemét, Kerepes, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sajókaza) összesen 67-en érkeztek a Balatonmáriafürdői táborba. A diákok fele a Rajtkő Programban (lényege: jó nevű, érettségit adó középiskolákba próbálják bejuttatni a fiatalokat, és érettségiig nyomon is követik tanulmányaikat) résztvevő 8. osztályos roma tanuló, másik fele pedig leendő rajtkős diák volt a CFCF szegregációs pereinek eredményeként integrált cigány iskolák tanulói közül. A CFCF internetes elérhetősége: www.cfcf.hu


Európai-Magyar Jogszociológiai Oktatási és Kutatási Alapítvány Roma Oktatási Kutatási Projekt - "Roma Jogklinika" projektjét is támogatja alapítványunk. A program különböző egyetemek hallgatónak (közgazdászok, jogászok, szociológusok) közös kurzust szerveznek a jogi és közgáz szakkollégiumok (a Bibó és a Rajk), valamint az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködésében. Az első blokk - egy csapatépítő tréning formájában - sikeresen lezajlott, amelyen a 20 egyetemista ismerkedett meg egymással és a roma problémavilággal.


Magyar Szegénységellenes Hálózat Alapítvány - a Szécsényi Gyerekesély Program (SzGyEP) részeként - a szociális szövetkezet megalakítására kapott támogatást Alapítványunktól.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://polgaralapitvany.blog.hu/api/trackback/id/tr19754193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.